2024. április 19. péntek
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2018. július 9. 12:07

Eleinte változékony, csütörtöktől száraz idő

A hét első felében többfelé zavarja csapadék a betakarítási munkákat. Hétfőn főként a keleti országrészben öntözi a talajt eső, zápor, kedden már más tájakon is megjelennek elszórtan zivatarok, majd szerdán egy nyugat, északnyugat felől átvonuló hidegfront okoz átmeneti csapadékos időt. A csütörtöktől vasárnapig tartó időszak országszerte száraznak ígérkezik.

A múlt hét második felében sokfelé hullott csapadék az országban elsősorban záporokból, zivatarokból, de néhol komolyabb felhőszakadások is előfordultak. Általában véve jó vízellátottságúak a talajok. Délkeleten illetve a délnyugati országrészben többfelé a sár okoz átmeneti gondot, illetve vannak területek, például Szerencs környéke, a Nyírség, a Hajdúság, a Kiskunság és a Kisalföld egyes tájai, ahol már jó ideje nem esett, és az aszály jelei mutatkoznak.

Az országban zajlik az aratás, a kukorica zömében a virágzás végén jár, a napraforgó a legtöbb helyen virágzik, a szőlő a fürtzáródás vége fenológiai fázisban tart. Az év egyik meghatározó munkájával, a kalászosok betakarításával általában véve jól lehet haladni az előttünk álló héten, a délkeleti országrész kivételével az ország nagy részén csak átmeneti csapadék zavarja a munkát. A kukorica és a napraforgó állományokban intenzív volt a növekedés, illetve a fejlődés az elmúlt időszakban. A kukoricának a címerhányástól a szemfejlődésig van a legnagyobb vízigénye, míg a napraforgónak a virágzás idején. Idén ezek a fenológiai fázisok az átlagosnál hamarabb következtek be, és jelenleg általában kedvező talajnedvességi viszonyok állnak a növények rendelkezésére ebben a kritikus időszakban. A jó terméshez a nedvesség mellett sok napsütés és meleg is szükséges, mely feltételek az előttünk álló időszakban szintén adottak lesznek.

A legfrissebb NDVI vegetációs index térképünkön a zöld tömeg aránya országszerte magas. A változást mutató térképen az egyre több sárga és vörös szín azt mutatja, hogy az őszi búza és a repce a termésérés-betakarítás fázisában jár, már nincs zöld tömege. Ugyanakkor zöld színek jelzik a kukorica és a napraforgó táblákon az intenzív zöld tömeg növekedését, jelenlegi térképünkön még nem jelenik meg a virágzásból adódó csökkenés. Az anomália térkép alapján, a legtöbb helyen a sokéves átlag fölötti a zöld tömeg aránya, ahol nem, ott éppen az említett szántóföldi kultúrák idő előtti érése okozza a színes foltokat, illetve az ország déli részén, különösen Szarvas környékén a más területekhez képest júniusban hullott kevesebb csapadékkal is összefüggésben lehet a negatív anomália.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszegek többnyire 800 és 900 foknap között járnak az országban, és egyre nő a különbség a nyugati és a délkeleti tájak között.  A magasabb értékek leginkább az Alföldön jellemzőek. Az  1. és 2. ábrán Nyíregyháza és Kaposvár ezen hőösszegeit mutatjuk be az idei és a 2017-es mérésekkel, a sokéves átlaggal, valamint előrejelzéssel. Ezek szerint jóval az átlag és a tavalyi értékek fölött járnak a hőösszegek, így növényeink fenológiai fázisai is több hetes előnyben vannak, bár június utolsó harmadának az átlagosnál hűvösebb időjárása lassította a hőösszeg növekedést. Július elejére az idei értékek közelebb kerülnek a tavalyi illetve az átlagos értékekhez, vagyis valamelyest apadt a meleg április és május során szerzett több hetes előny.

Az előttünk álló héten jellemzően sok lesz a napsütés, a hét első felében lehet több felhőre számítani eleinte az Alföldön, majd szerdán átmenetileg országszerte. Csapadék is ekkor várható. A legnagyobb mennyiség a délkeleti országrészben, illetve szerdán északnyugaton valószínű, ezeken a területeken a 20 mm-t is meghaladhatja a lehulló eső mennyisége. Az előrejelzések szerint a már amúgy is igen száraz északkelet alföldi régióban valószínű a héten a legkisebb mennyiség. A hét második felében számottevő csapadék nem valószínű, ami jó hír az aratóknak, és a meleg, csütörtökön és pénteken sokfelé szeles időben hamar megszárad a még betakarításra váró gabona. Ebben az időszakban, a száraz, meleg időben légköri aszály kialakulására is számítani lehet főként a már említett északkeleti tájakon. A hőmérséklet jellemzően 25 és 30 fok között alakul, szerdán lesz átmenetileg ennél hűvösebb a Dunántúlon, a hétvégén pedig már többfelé kevéssel 30 fok fölé melegszik a levegő.

Aszály kérdésében döntő tényező az elmúlt időszakban lehullott csapadékmennyiség, illetve az aktuális talajnedvességi viszonyok, melyekről részletes információ érhető el oldalunkon. A Magyar Tudományos Akadémia Kutatóközpontjának munkatársai által kidolgozott algoritmus alapján áll elő a Napi Léptékű Aszályindex mutatószám, mely többek között a talajnedvesség, a talajféleség, a légköri viszonyok alapján határozza meg, hogy a növény mennyit szeretne párologtatni, és ehhez mennyi nedvesség áll a talajban a rendelkezésére. Az MSWD Aszályindex pedig az aszályosság mértékét az alapján jellemzi, hogy mennyi vizet kellene a talajba juttatni, hogy az a növénynek optimális feltételeket teremtsen. Az indexekről részletes leírás itt található.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Az aktuális munkák tervezéséhez a rövid távú döntéseknél a tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzéseket, a speciális agrometeorológiai elemeket tartalmazó, 12 óránként frissülő modell előrejelzéseket, de akár a 6-12 óránként frissülő térképes modell előrejelzéseket is érdemes követni, mert azok sok hasznos információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban  telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Készült: 2018. július 9.


1. ábra: Effektív (a növények számára hasznosítható) hőösszegek; Nyíregyháza


2. ábra: Effektív (a növények számára hasznosítható) hőösszegek; Kaposvár