2024. március 28. csütörtök
Hírek

HungaroMet: 2018. november 14. 18:56

Elhunyt dr. Szepesi Dezső meteorológus kollégánk

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy dr. Szepesi Dezső 2018. november 10-én, 87 éves korában csendben, örökre megpihent. Nyugodjék békében!

Búcsúztatása 2018. november 21-én, 15 órakor lesz a Farkasréti temető Hóvirág utcai ravatalozójában.

Szepesi Dezső 1931-ben született Budapesten. Meteorológus oklevelet 1955-ben szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Abban az évben az Országos Meteorológiai Intézet (később Szolgálat) Időjárási Kutató Osztályán kezdett dolgozni. Az 1960-as évek közepétől a levegőszennyeződés terjedésével kapcsolatos kérdések felé fordult szakmai érdeklődése és ezen a témán dolgozott sok éven keresztül. Mintegy 100 tudományos értekezés és négy könyv szerzője.

A légszennyezéssel kapcsolatos első nagyobb munkája a kandidátusi értekezése volt, amely nyomtatásban is megjelent-„Légszennyező anyagok turbulens diffúziójának meteorológiai föltételei Magyarországon” címmel, és számára széleskörű hazai elismertséget szerzett. A Meteorológiai Világszervezet (WMO) rapportőreként a világban kidolgozott 183 légszennyezés terjedési modellt gyűjtött össze és tekintett át. Ennek a munkának az eredményeként jelent meg angol nyelven a „Compendium of regulatory air quality simulation models” című könyve 1989-ben.

Nyugdíjba vonulása után szakmai aktivitása cseppet sem csökkent. A tudományos eredményeket felhasználva a levegőkörnyezettel, levegőminőséggel kapcsolatos tanácsadói munkáját 1991-től, vállalkozóként végezte.

Tudományos fokozatai és címei: 1961 egyetemi doktor, 1967 kandidátus, 1979 címzetes egyetemi docens, 1980 akadémiai doktor, 1985 címzetes egyetemi tanár.

Kitüntetései: 1970 Kiváló Dolgozó, 1980 Pro Natura Emlékérem, 1981 a Szabványügyi Hivatal Emlékplakettje, 1989 Kiváló Munkáért, 2003-ban kapta meg a Schenzl Guidó díjat a levegőkörnyezet minőségének tudományos vizsgálatában elért eredményeiért.

Szakmai testületekben viselt tisztségek: Időjárás szerkesztőbizottság 1972-től, MTA MTB 1975-től, MAB Nemzeti Bizottság-1970-től, Környezetvédelmi Célprogram Bizottság 1973-tól.


Dr. Szepesi Dezső, 2003-ban Schenzl Guidó Díjat kapott
a levegőkörnyezet minőségének tudományos vizsgálatában elért eredményeiért